A Microsoft bejelentette, hogy megvásárolta a Nokia mobil-kommunikációs részlegét.
A Nokia oldaláról jelentették, hogy a mobil-vásárlás 7,2 milliárd dollárjába került a Microsoft-nak, a technikai részletek, illetve a teljes tranzakció 2014 elejéig zajlik majd le.
Risto Siilasmaa, a Nokia vezére racionálisnak, de emocionálisan komplikáltak nevezte az akvizíciót. A racionalitás világos : a Nokia az utóbbi időkben egyre alacsonyabb eladásai miatt folyamatosan zárta be gyárait, csak a legutóbbi időkben tudott erősíteni piaci pozícióján.
Nyilván az emelkedő tendencia vitte rá a világ szoftver-óriását a Microsoftot, hogy – a mobilpiacra való belépés érdekében – ekkora összeget kockáztasson.
A deal katapultálja a Microsoftot a mobilpiacra, aki már egy ideje keményen dolgozik azon, hogy szoftvereivel elmozdulhasson a mobil-készülékek irányába. A sajtó-jelentésekben a Microsoft kijelentette, hogy az akvizíció egy meghatározó lépés a cég életében. Az új tulajdonos és az új elképzelések indította változások minden valószínűség szerint hamarosan megérintik a Nokia életét. A két cég együttműködése 2011-ben kezdődött, amikor a Nokia telefonjaiban felváltotta a Symbian operációs rendszert a Microsoft rendszerrel. Annak ellenére, hogy sokáig a Nokia volt a legjelentősebb mobiltelefon-gyártó a világon, az igazi áttörés, azaz a Windows-hasonmás rendszer komolyabb piaci térnyerése azonban elmaradt, a konkurencia, az Android illetve a iOS vitték el a pálmát a szoftver-óriás orra elől.
Az Apple „ügyeskedő" fejlesztései mára több problémát jelentenek a cégnek, mint hatásos előrejutást, az Android ugyan rendszeresen jelenik újabb és újabb verziókkal, de hiányoznak a látványos lépések a fejlesztésben. Hogy a Microsoft képes lesz-e saját irányításában jelentős piaci szegmenst megszerezni a mobil-termékek területén még kérdés – a piac és a konkurens cégek kreativitása dönti majd el, megfelel-e a Microsoft gondolkodásmódja a mobilozóknak.